Bemutatkozás
Varga Szilvia vagyok,
2 gyönyörű gyermek boldog anyukája.
Fotózással kicsit talán szokatlan módon a hobbimon keresztül ismerkedtem
meg közelebbről.
A búvárkodás egy igazi szerelem számomra, egy csodálatos ismeretlen világ,
amit meg szerettem volna osztani a szeretteimmel, barátaimmal és ennek
legegyszerűbb módja az volt,hogy szereztem egy víz alatti kamerát. Elkezdtem
víz alatt fotózni…..(galériában megtalálod néhány víz alatti fotómat is). Nem
kellett sok idő, egyik szerelemből lett a másik .Én és a fényképezőgép
elválaszthatatlanok lettünk. Elkezdtem megörökíteni a másik csodát , a babák
és gyerekek őszinte mosolyát és pillanataikat. Azt hiszem mikor az ember
hobbija a munkájává , sőt a hivatásává válik , az igazán csodálatos !
Én a fotózásban találtam meg az igazi kiteljesedést, ami valódi önmegvalósitás
számomra. Szerencsésnek érezem magam , hogy megörökíthetem és
megélhetem ezeknek a kisbabáknak, gyerekeknek az önfeledt boldog óráit amig
itt vannak a műtermemben.
Elmondhatatlanul jó érzés látni a büszke szülők örömét, mikor gyermekeiket az
általam készitett fotóksorozatokon viszont látják.
Azt hiszem a mai világban ez az igazi érték.....megörökíteni gyermekeink,
szeretteink pillanatait, amik soha nem ismétlődnek meg!
Egy fotó , pár évvel később nézegetve annyi érzést emléket
tartogat számunkra, mint talán semmi más.